2015. September 30.

A közbeszerzésekről szóló törvény változásairól és módosításairól szóló törvény

A közbeszerzésekről szóló törvény módosításairól és változásairól szóló törvény az SZK Hivatalos Közlönyének 68/2015-ös számában jelent meg és 2015 augusztus 12-én lépett hatályba.
A szubjektumok, amelyek kötelesek alkalmazni a közbeszerzési törvényt
A kis értékű közbeszerzések felső határának (limitjének) növelése
A kommunikáció a közbeszerzési eljárásban a közbeszerzési portálon keresztül
Újdonságok a közzététel módjában a minősítési eljárás végrehajtása során
A feltételek kielégítésének bizonyítása az ajánlattevő pályázati dokumentációjában a szerződés odaítéléséről szóló határozat meghozatala előtt

2015. August 31.

Törvény a felügyelőségi felügyeletről

A felügyelőségi felügyeletről szóló törvény az SZK Hivatalos Közlönyének 36/2015-ös számában 2015. április 21-én jelent meg, a megjelenéstől számított nyolcadik napon lépett hatályba, és a hatályba lépés napjától számított 12 hónap eltelte után, tehát 2016. április 30-tól kezdve alkalmazzák. Kivételt képeznek azok a rendelkezések, amelyek a be nem jegyezett (regisztrálatlan) szubjektumokra, a velük kapcsolatos eljárásokra vonatkoznak, és amelyek alkalmazása 2015. július 30-án vette kezdetét.
A törvény 2015. július 30-tól alkalmazott legjelentősebb rendelkezései
A büntető rendelkezések
A be nem jegyezett szubjektum jelentése
A más felügyelőségekkel és közmeghatalmazottakkal való együttműködés
Helyszínelés a lakóterületen belül
A be nem jegyzett szubjektummal szembeni külön eljárás
Mit tekintenek a be nem jegyzett szubjektum által végzett tevékenység végzésének és aktivitás folytatásának
A törvény 2015. szeptember 30-tól alkalmazásra kerülő rendelkezései

2015. June 21.

Törvény a bejelentők védelméről

A bejelentők védelméről szóló törvény (szerbül: Zakon a zaštiti uzbunjivača) az SZK Hivatalos Közlönyének 128/2014-es számában jelent meg, és szabályozza a bejelentéseket, a bejelentési eljárásokat, a bejelentők jogait, az állami és más szervek és szervezetek kötelezettségeit, továbbá a bejelentésekkel kapcsolatban a jogi és természetes személyek kötelezettségeit, valamint egyéb, a bejelentésekkel és a bejelentők védelmével összefüggő kérdéseket. Ez a törvény 2014. december 4-én lépett hatályba, alkalmazása pedig 2015. június 5-én kezdődött.
Az ebben a törvényben használt kifejezések jelentése
A bejelentés akadályozásának tilalma
A bejelentő védelemre való joga
A bejelentő személyére vonatkozó adatok védelme
A bejelentési eljárás
A munkaadó (munkáltató) köteles minden munka céljából alkalmazott személyhez írásbeli tájékoztatást eljuttatni a törvényből eredő jogaikról, továbbá megnevezni azt a személyt, aki meghatalmazott a bejelentésekkel kapcsolatos információk átvételére és a bejelentéssel összefüggő eljárás lefolytatására
A tíznél több alkalmazottat foglalkoztató munkaadó köteles a belső bejelentéssel kapcsolatos eljárást általános aktus meghozatalával szabályozni, amit látható helyen, illetve a világhálón (internetes oldalán) kifüggeszt, mégpedig a törvény hatályba lépésétől számított egy éven belül.
A bejelentő kedvezőtlenebb (hátrányosabb) helyzetbe hozásának tilalma
A bejelentés miatti kár megtérítése és a bejelentő bírósági védelme
A bejelentés, amennyiben az információ titkos adatokat tartalmaz
A bejelentéssel való visszaélés tilalma
A szabálysértésekért járó pénzbüntetések

2015. February 20.

Az új számviteli/számvevőségi törvény alkalmazása a jogi személyek, más/egyéb jogi személyek és vállalkozók esetében

a jogi személyek, más/egyéb jogi személyek és vállalkozók esetében
A számviteli/számvevőségi szabályozás megválasztása 2014-ben
A számvevőségről szóló törvény előírja a jogszabályok alkalmazását a pénzügyi jelentésekben szereplő adatok és pozíciók elismerése, értékelése, prezentálása és közzététele kapcsán, a jogi személyek nagyságától/méretétől és jogi formájától függően.
Az eredménymérleg.

2015. January 23.

Az általános aktusok és a munkáról szóló szerződések összehangolásának kötelezettsége a munkáról szóló törvénnyel

Az összehangolás törvényes határideje 2015. január 29-én jár le

2015. January 21.

A külföldiek foglalkoztatásáról szóló új törvény

A külföldiek foglalkoztatásáról szóló törvényt 2014. november 25-én fogadták el, szövege az SZK Hivatalos Közlönyének 128-as számában 2014. november 26-án jelent meg, hatályba lépésének napja pedig 2014. december 4.
A KÜLFÖLDIEK FOGLALKOZTATÁSÁNAK FELTÉTELEI
A MUNKAENGEDÉLYEK FAJTÁI
A személyes munkaengedély
A munkaengedély
A foglalkoztatásról szóló munkaengedély
A külön foglalkoztatási esetekre vonatkozó munkaengedély
Az ide utalt személyek munkaengedélye
A gazdasági társaság keretein belüli mozgásról szóló munkaengedély
A független (hivatásos) szakemberek munkaengedélye
Az önfoglalkoztatásról szóló munkaengedély
A MUNKAENGEDÉLY-KIADÁSI ELJÁRÁS
A MUNKAENGEDÉLY KIADÁSA ÉS ÉRVÉNYESSÉGÉNEK MEGHOSSZABBÍTÁSA
A MUNKAENGEDÉLY MEGSEMMISÍTÉSE (ÉRVÉNYTELENÍTÉSE, VISSZAVONÁSA)
A MUNKAENGEDÉLY ÉRVÉNYESSÉGÉNEK MEGSZŰNÉSE
A TÖRVÉNY ÁTMENETI- ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEI

‹ Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 Utolsó »