A külföldiek foglalkoztatásáról szóló új törvény

A külföldi állampolgárok foglalkoztatásáról szóló új törvényt 2014. november 25-én fogadták el, az SZK Hivatalos Közlönyének 128-ik számában 2014. november 26-án jelent meg és 2014. december 4-én lépett hatályba. Az 5-8-ik szakaszok alkalmazására a Szerb Köztársaság Európai Unióba való belépésének napjától kerül sor, és az uniós tagállamok polgárainak a Szerb Köztársaságban való foglalkoztatási feltételeit szabályozzák.

Külföldi (idegen) állampolgár (szerbül: stranac) fogalmán a törvény értelmében külföldi állampolgár, vagy állampolgárság nélküli személy értendő, illetve olyan személy, aki nem rendelkezik a Szerb Köztársaság állampolgárságával.

A külföldiek bizonyos kategóriájára nem alkalmazzák ennek a törvénynek a rendelkezéseit, éspedig:

  1. akiknek esetében nemzetközi megállapodásban előirányzott más foglalkoztatási módot írtak elő, vagy olyan külföldiek esetében, aki kiváltságokat vagy mentességet élvez;
  2. külföldi sajtószerveknek a képviselője, akit a külföldi sajtószervek képviselőinek nyilvántartásába vettek, amely nyilvántartást a tömegtájékoztatás ügyeiben illetékes minisztériumban vezetik;
  3. olyan személy esetében, aki vallási ügyeket intéz, vallási szolgálatot végez vagy szervez, illetve bejegyzett egyházak és egyházi (vallási) közösségek számára jótékonysági akciókat valósít meg a Köztársaság területén;
  4. aki volontőr (önkéntes) hajó vagy légi jármű személyzetének tagja, vagy a közúti és vasúti közlekedésben végzi munkáját, és akit külföldi munkaadó foglalkoztat, vagy olyan mentőalakulat tagja, aki szerencsétlenségek és elemi katasztrófák esetén segítséget nyújt a következmények elhárításában, illetve humanitárius segítségnyújtásban vesz részt;
  5. olyan személy esetében, aki honvédelmi- és belügyekben illetékes szervek közötti szerződés alapján tartózkodik a Szerb Köztársaság területén és a Szerb Köztársaság érdekeit szolgáló munkákat végez.

A külföldi állampolgárok foglalkoztatási feltételeit nem alkalmazzák azoknak a külföldieknek a munkába állása esetén, akiknek tartózkodása a Szerb Köztársaság területén nem tart 90 napnál hosszabb ideig a Szerb Köztársaságba való első belépésétől számított hat hónapon belül, illetve arra a külföldi állampolgárra sem, aki:

  1. a Szerb Köztársaság területén bejegyzett jogi személy tulajdonosa, alapítója vagy szervének képviselője, amennyiben nincs munkaviszonyban annál a jogi személynél;
  2. olyan céllal tartózkodik a Szerb Köztársaságban, hogy üzleti/gazdasági/ügyviteli kapcsolatokat létesítsen, vagy üzleti találkozókon vegyen részt, vagy más olyan üzleti tevékenységet végezzen, amely a külföldi munkaadó azon előkészületeinek számít, amelyek értelmében megalapozza jelenlétét és megkezdi a munkát a Szerb Köztársaságban (üzleti látogató).
  3. előadó vagy kutató esetében, aki szervezett hivatásos összejöveteleken vagy kutatási projektumokban vesz részt, vagy olyan tevékenységet végez, amelynek célja különböző tudományos és műszaki vívmányok bemutatása és alkalmazása, valamint a hozzá tartozó kísérő személyzet;
  4. ideiglenes oktatási, sportbéli, művészeti, kulturális és egyéb hasonló tevékenységeket személyesen végző személy esetében, illetve olyan személy esetében, aki a Szerb Köztársaságban tudományos, művészeti, kulturális vagy sporteseményen vesz részt az illetékes szervezetek, állami szervek, vagy a területi autonómia és a helyi önkormányzatok szervei szervezésében, valamint a kísérő szervezési és műszaki személyzet;   
  5. abban az esetben, ha az ide irányított személy szerződés alapján dolgozik az áru beszerzésén, gépek agy felszerelések/berendezések vásárlásán vagy bérbe vételén, azok leszállításán, szerelésén, beépítésén, javításán, vagy az adott gépeken és berendezésen dolgozók betanításán, tekintettel arra, hogy a szóban forgó személyek nem kapnak járadékot (illetményt, fizetést) a Szerb Köztársaságtól, illetve annak területén;
  6. abban az esetben, ha az adott személy az üzleti látogató részéről végez munkát az üzleti kapcsolatok létrehozása, vagy üzleti találkozókon való részvétel, vagy egyéb üzleti tevékenység végzése céljából, amely tevékenységek a külföldi munkaadó azon előkészületeivel kapcsolatosak, hogy a Szerb Köztársaságban megalapozza jelenlétét és megkezdje a munkát, az ő tevékenységük pedig hozzájárul a gazdasági növekedéshez.

A  KÜLFÖLDI  ÁLLAMPOLGÁROK  FOGLALKOZTATÁSÁNAK  FELTÉTELEI

A külföldi állampolgár foglalkoztatásának feltételei:

  • ideiglenes tartózkodási engedéllyel vagy állandó letelepedési okmánnyal rendelkezik összhangban a külföldi állampolgárok tartózkodását szabályzó törvénnyel;
  • munkaengedéllyel rendelkezik.

A külföldi állampolgár foglalkoztatási feltételeinek kielégítését bizonyító okmányokat kötelező abban az üzleti helyiségben őrizni, ahol a külföldi állampolgár dolgozik az előírások alkalmazásának felügyelete okán, illetve annak érdekében, hogy a munkaügyi felügyelő az ellenőrzés alkalmával betekintést nyerhessen a konkrét külföldi állampolgár foglalkoztatásának törvényszerűségébe, illetve megalapozottságába.

A  MUNKAENGEDÉLYEK  FAJTÁI

A munkaengedély kiadható, mint:

  • személyes munkaengedély és
  • mint munkaengedély.

A személyes munkaengedély (szerbül: lična radna dozvola) lehetővé teszi a külföldi állampolgár számára a szabad munkavállalást, illetve elhelyezkedést, az önfoglalkoztatást és a foglalkoztatás alapján  járó jogok megvalósítását a Szerb Köztársaságban. Ezt az engedélyt arra az időszakra adják ki, ameddig az állandó letelepedés tart, illetve az állandó jelleggel letelepedett külföldi állampolgárnak kiadott személyi igazolvány érvényességének lejártáig, vagy pedig amíg ideiglenes tartózkodása tart, illetve amíg a szóban forgó személynek megfelelő státusa van a Szerb Köztársaságban.

A személyes munkaengedélyt kiadják:

  1. az állandó letelepedési engedéllyel rendelkező külföldi állampolgár kérésére,
  2. a menekült státussal rendelkező külföldi állampolgár kérésére, vagy
  3. annak a külföldi állampolgárnak a kérésére, aki a külföldiek külön kategóriájába tartozik, aki menedékjogot kér, akinek ideiglenes védelmet hagytak jóvá, az emberkereskedelem áldozatának;
  4. az állandó letelepedési engedéllyel rendelkező külföldi állampolgár, a menekültstátussal rendelkező külföldi állampolgár családtagjainak, amennyiben ez utóbbi családtagnak a családegyesítés okán érvényes tartózkodási engedélye van, vagy ha a külföldi állampolgár a hazai állampolgár, illetve szerb származású külföldi állampolgár szűk családjának tagja az egyenes ági rokonság harmadik fokáig. A munkaengedély ebben az esetben is követi a tartózkodás engedélyezését, tekintettel arra,  hogy a tartózkodási engedély kiadása során számba veszik a családegyesítést.

A szűk családhoz tartozó családtagnak tekintik a munkaviszonyt létesített külföldi állampolgár házastársát házasságban vagy azon kívül, a házasságban vagy azon kívül született kiskorú gyermekeket, a kiskorú fogadott gyermekeket vagy kiskorú mostohagyermekeket (nevelt gyermekeket) és más családtagokat, összhangban a külföldi állampolgárok tartózkodását szabályozó előírásokkal.

A munkaengedély (szerbül: Radna dozvola) olyan fajta engedély, amely kiadható:

  • munkaviszony létesítésére szolgáló munkaengedély,
  • külön esetekben való foglalkoztatásra szolgáló munkaengedély és
  • önfoglalkoztatásra szolgáló munkaengedély.

A munkaengedéllyel rendelkező külföldi állampolgár a Szerb Köztársaságban csak azokat a munkákat végezheti, amelyekre engedélyt kapott.

Az első két munkaengedélyt a munkaadó kérésére adják ki és a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (szerbül: Nacionalna služba za zapošljavanje) a munkaadó székhelye szerint illetékes fiókjánál kell benyújtani azokat.

Az a munkaadó, akinek a kérésére kiadták a munkaengedélyt, nem utalhatja a külföldi állampolgárt munkára másik munkaadóhoz, és köteles a külföldi állampolgárt bejelenteni a kötelező társadalombiztosításra továbbá vállalnia kell a munkaengedély kiadásának költségeit. A munkaadó azt a külföldi állampolgárt, aki számára munkaengedélyt kért és kapott, nem oszthatja be olyan munkahelyre vagy munkafeladatok végzésére, amelyekhez másmilyen szakképzettség, szaktudás, képesség, munkatapasztalat, gyakorlat, stb. szükséges.

Az a munkaadó, aki megfelelő tartózkodási és munkaengedély nélkül alkalmazott külföldi állampolgárt, köteles annak minden pénzügyi követelését kielégíteni, összhangban a munkáról szóló előírásokkal, a megfelelő adó és a kötelező társadalombiztosítási járulék befizetése mellett.

A munkaviszony létesítésére szolgáló munkaengedély (szerbül: Radna dozvola za zapošljavanje) engedélyezi, illetve lehetővé teszi a munkaadó számára a külföldi állampolgár foglalkoztatását, illetve azt, hogy a munkáról szóló szerződést vagy más fajta, a munkaviszony létesítése nélküli munkaszerződést (az ideiglenes és alkalmi munkákról szóló szerződés, megbízási szerződés, a szakmai továbbképzésről és felkészítésről szóló szerződés, az igazgató jogairól és kötelezettségeiről szóló szerződés) kössön vele.

A munkaadónak eleget kell tennie az alábbi feltételeknek ahhoz, hogy a Szerb Köztársaságban ideiglenes tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldi állampolgár számára munkaengedélyt kapjon:

  1. a foglalkoztatást célzó munkaengedély kérelmezése előtt nem bocsátott el foglalkoztatottat technológiai, gazdasági, vagy szervezési változások miatt azokon a munkahelyeken, amelyekre a munkaengedélyt a munkáról szóló előírásokkal összhangban kérelmezi;
  2. egy hónappal a foglalkoztatást célzó munkaengedély kérelmezése előtt nem talált olyan állampolgárt a Szerb Köztársaságban, akinek szabad belépése van a munkaerőpiacra, vagy megfelelő képzettséggel rendelkező, a foglalkoztatási ügyekben illetékes szervezet nyilvántartásában szereplő, személyes munkaengedéllyel rendelkező külföldi állampolgárt;
  3. mellékelni kell a munkaszerződés vagy más szerződés (megbízási szerződés, ideiglenes és alkalmi munkák végzéséről szóló szerződés, és hasonlók) javaslatát, amelynek alapján a törvénnyel összhangban megvalósulnak a munka alapján járó jogok.
  4. az idegen (külföldi) állampolgár rendelkezik azokkal a képességekkel, tudással és képesítéssel, előzetes gyakorlattal, stb., amelyek szükségesek a munka végzéséhez a konkrét munkahelyen.

A munkaadó, akinek igénylése alapján kiadták a foglalkoztatás céljából kiállított munkaengedélyt, köteles tájékoztatni a foglalkoztatási szervezetet, amennyiben a külföldi állampolgár a foglalkoztatási céllal kiadott munkaengedély kiadásától számított 15 napon belül nem áll munkába.

A külön foglalkoztatási esetekre szóló munkaengedélyt a következő esetekben adják ki:

  1. ha olyan, ide utalt személyekről van szó, akik külföldi munkaadónál vannak alkalmazásban,
  2. munkaengedélyt kaphat a külföldi állampolgár a gazdasági társaság keretében való mozgásra, és
  3. munkaengedély adható a független hivatásos szakemberek számára.

Az ide utalt személyeknek járó munkaengedély a munkaadó kérésére adható ki, olyan munkák végzésére, illetve szolgáltatások nyújtására az ide utalt külföldi állampolgár részéről, aki külföldi munkaadó alkalmazottja, amely munkáltatónak szerződése van a hazai munkaadóval, amely szerződés alapján végzi tevékenységét a Szerb Köztársaság területén. A külföldi munkaadó által – amelyet olyan államban jegyeztek be tevékenysége végzésére, amellyel a Szerb Köztársaságnak megkötött nemzetközi megállapodása van - ide utalt személyek esetében ennek a megállapodásnak a rendelkezéseit alkalmazzák. Ezt a munkaengedélyt akkor adják ki, amikor a külföldi állampolgár ideiglenes tartózkodási engedélyt kapott, ha a munkaadó, aki számára dolgozik, érvényes szerződéssel  rendelkezik a külföldi munkaadóval, amely kötelezően tartalmazza a szóban forgó munka elvégzésének határidejét és helyszínét, és ha az ide utalt dolgozó legalább egy éven át a külföldi munkaadónál áll alkalmazásban, és rendelkezik munkaadójának azzal az aktusával, amelynek alapján felmérhető a munkából eredő jogok és kötelezettségek megvalósításának módja, a Szerb Köztársaság területén való tartózkodása idejére pedig az elhelyezés (szállás), illetve az élelmezés módja is.

Az ide utalt személyek esetében olyan periódusra adják ki a munkaengedélyt, amely nem hosszabb egy évnél, illetve arra az időszakra, amelyet a külföldi munkaadó és az itteni (hazai) munkaadó kötött, amely számára szolgáltatásokat végzik. Kivételesen munkaengedély adható olyan, ide utalt személyeknek is, akik szerződés alapján dolgoznak az árubeszerzésen, gépek és berendezések/felszerelések beszerzésén vagy bérbe vételén és azok leszállításán, beszerelésén, felszerelésén, javításán, vagy az ezeken a gépeken és berendezéseken/felszereléseken folyó munkára való felkészítésen, illetve oktatáson 90 napnál hosszabb periódusban; ebben az esetben a munka elvégzéséhez szükséges időre (időszakra) adják ki a munkaengedélyt.

A gazdasági társaság keretében való mozgásra feljogosító munkaengedélyt a külföldi munkaadó részlegének, illetve a Szerb Köztársaságban bejegyzett függő társaságnak az igénylése alapján – munkavállalója ideiglenes áthelyezése céljából – ebbe a részlegbe, azzal a föltétellel, hogy a külföldi állampolgár legalább egy éve van alkalmazásban ebben a gazdasági társaságban vezetői, menedzseri, vagy egyes területek szakértői munkahelyén (kulcsfontosságú személy), és hogy a Szerb Köztársaságban is ezt a tevékenységet folytatja. Ezt az engedélyt arra az időszakra adják ki, ameddig tart az ideiglenes tartózkodás, de nem egy évnél hosszabb időre. 

A független hivatásos szakértők számára szóló munkaengedélyt (szerbül: Radna dozvola za nezavisne profesionalce) a munkaadó, illetve a szolgáltatás végső igénybe vevőjének kérésére adják ki. A független hivatásos (szakember) önfoglalkoztató természetes személy, illetve vállalkozó, akit tevékenysége végzésére külföldön bejegyeztek, és aki a hazai munkaadóval, illetve a szolgáltatások végső felhasználójával közvetlenül megkötött szerződés értelmében végzi tevékenységét a Szerb Köztársaság területén.

A munkaengedélyt akkor adják ki, amikor a független hivatásos szakember rendelkezik:

  1. ideiglenes tartózkodási engedéllyel;
  2. a munkaadóval, illetve a szolgáltatás végső felhasználójával megkötött szerződéssel, amely kötelezően tartalmazza a munka elvégzésének határidejét;
  3. megfelelő egyetemi végzettséggel és/vagy műszaki szakképzettséggel és az előírt szakmai tapasztalattal.

Az önfoglalkoztatásra vonatkozó munkaengedélyt annak a külföldi állampolgárnak a kérésére adják ki, akinek ideiglenes tartózkodási engedélye van a Szerb Köztársaságban. A külföldi állampolgár önfoglalkoztatása alatt azt értjük, hogy a gazdasági szubjektumban, vagy más tevékenységi formában helyezkedik el a külföldi állampolgár, amelyben ő az egyetlen, vagy ellenőrző (ellenőrzést végző) tag.

Ennek a munkaengedélynek a kérelmezése során a külföldi állampolgár benyújtja:

  1. a tervezett tevékenység fajtájáról, végzésének időtartamáról és méreteiről szóló nyilatkozatot;
  2. bizonyítékot arról, hogy megfelelő szakképzettséggel rendelkezik a konkrét tevékenység végzéséhez;
  3. előszerződést, vagy szerződést az üzlethelyiséggel való rendelkezésről, tulajdonlás vagy bérlés alapján;
  4. bizonyítékot, hogy megfelelő felszereléssel rendelkezik a konkrét tevékenység végzéséhez;
  5. nyilatkozatot azoknak a szerbiai állampolgároknak a számáról és struktúrájáról, amely személyeknek szabad hozzáférésük van a munkaerőpiachoz, vagy a külföldi állampolgárokról, akik személyes munkaengedéllyel rendelkeznek és munkába terveznek állni.

Az a külföldi állampolgár, aki önfoglalkoztatásra szóló munkaengedélyt kap, köteles az engedély kézhezvételétől számított 90 napon belül megkezdeni tevékenységét, illetve az önfoglalkoztatást, ellenkező esetben az engedélyt megsemmisítik, illetve érvénytelenítik.

Az a periódus, amelyre az önfoglalkoztatásra szóló munkaengedélyt kiadják a tartózkodási idő hosszától függ, amellyel az adott személy rendelkezik, illetve a jóváhagyott ideiglenes tartózkodás periódusára adják ki, de legfeljebb egy éves időtartamra fenntartva a hosszabbítás lehetőségét amennyiben a külföldi állampolgár bebizonyítja, hogy folytatja ugyanazt a tevékenységet azon feltételek szerint, amelyek alapján az engedélyt kapta.              

A  MUNKAENGEDÉLY-KIADÁSI  ELJÁRÁS

A munkaengedély kiadását, érvényének meghosszabbítását, megsemmisítését és érvényességének megszüntetését a foglalkoztatási ügyekben illetékes szervezet, - a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat végzi első fokon, míg a másodfokú szerv a foglalkoztatási ügyekben illetékes miniszter.

A kiadott végzés/határozat ellen panaszt lehet benyújtani, a végső határozat ellen pedig – a törvénnyel összhangban – közigazgatási per indítható az illetékes bíróságon.

A  MUNKAENGEDÉLY  KIADÁSA  ÉS  ÉRVÉNYESSÉGÉNEK  MEGHOSSZABBÍTÁSA

A munkaengedélyt a munkaengedély kiadását kérelmező beadványban megjelölt periódusra adják ki, legfeljebb arra az időre, amelyre a külföldi állampolgár tartózkodási engedélye szól. A munkaengedélyt, illetve érvényességét akkor hosszabbítják meg, amikor a hosszabbítás kérelmezésének pillanatában a kiadás feltételeinek eleget tesz a kérelmező.

A munkaengedély kiadására, illetve érvényességének meghosszabbítására vonatkozó igénylést az ideiglenes tartózkodás helyszíne, az állandó lakhely, a munkaadó székhelye, illetve a munkavégzés helyszíne alapján nyújtják be attól függően, hogy milyen engedély kiadását kérelmezik. A munkaengedély érvényességének meghosszabbítása legkorábban 30, legkésőbb pedig 15 nappal a korábban kiadott engedély érvényességének lejárta előtt kérelmezhető.

A  MUNKAENGEDÉLY  VISSZAVONÁSA  (ÉRVÉNYTELENÍTÉSE, MEGSEMMISÍTÉSE)

A munkaengedélyt akkor semmisítik meg (érvénytelenítik, visszavonják), ha:

  1. a külföldi állampolgár olyan tevékenységet folytat, amelyre nem adtak neki munkaengedélyt, illetve másik munkaadónál dolgozik;
  2. a külföldi állampolgár a foglalkoztatására feljogosító munkaengedély kiadását követő 15 napon belül nem kezd el dolgozni;
  3. a külföldi állampolgár, akinek önfoglalkoztatásról szóló munkaengedélyt adtak ki, az engedély átvételétől számított 90 napon belül nem kezdi meg a munkát;
  4. ezzel a törvénnyel ellentétes módon adták ki az engedélyt.

A munkaengedély megsemmisítéséről szóló végzést a felsorolt körülmények bejelentése alapján, vagy hivatalból (hivatali/szolgálati kötelesség – szerbül: po službenoj dužnosti) hozzák meg.

A  MUNKAENGEDÉLY  ÉRVÉNYESSÉGÉNEK  MEGSZŰNÉSE

A munkaengedély érvényessége megszűnik, ha:

  1. lejár az érvényessége, amely határidőre kiadták;
  2. lemondanak róla;
  3. megszűnik a menekült státusa a politikai menedékjogot kért személynek, az ideiglenes védelemre jogosult személynek, illetve annak a személynek, akinek jóváhagyták a szubszidiáris védelmet;
  4. a munkaszerződés lejártát, illetve más olyan szerződés lejártát követően, amely alapján a törvény értelmében a munka alapján járó jogokat megvalósítja, illetve annak a munkának a megszűnését követően, amely alapján a külföldi állampolgár számára engedélyezték az ideiglenes tartózkodást a Szerb Köztársaságban;
  5. a vállalkozói státus elvesztésével illetve a jogi személy megszűnésével az önfoglalkoztatásra feljogosító munkaengedély érvényességi határidejének lejárta előtt;
  6. az állandó vagy ideiglenes tartózkodási engedélyre való jog elvesztésével a Szerb Köztársaságban;
  7. a Szerb Köztársaság és polgárai szempontjából fontos közrend és közbiztonság védelme okán;
  8. a Szerb Köztársaság állampolgárságának megszerzésével;
  9. a külföldi állampolgár halálával;
  10. a külföldi állampolgár megszakítás nélkül hat hónapnál hosszabb ideig tartózkodik a Szerb Köztársaságon kívül.

A munkaengedély érvényességének megszűnéséről szóló végzést a felsorolt okok bejelentése alapján, vagy pedig hivatali/szolgálati kötelességből hozzák meg.

A  TÖRVÉNY  ÁTMENETI-  ÉS  ZÁRÓRENDELKEZÉSEI

Az átmeneti- és záró rendelkezések előirányozzák, hogy a külföldi állampolgárok, akik munkaviszonyt létesítettek, vagy a munkaviszony létesítéséről szóló engedély/jóváhagyás birtokában dolgoznak, amelyeket azon előírások alapján kaptak, amelyek hatályosak voltak magának a törvénynek az alkalmazása napjáig, mindaddig dolgozhatnak, amíg le nem jár a kiadott engedély.

Olvasói hozzászólások

Ehhez a bejegyzéshez még senki nem szólt hozzá. Legyen Ön az első aki megosztja véleményét!

Új hozzászólás

Biztonsági kód<span></span>