Rendelet az önálló tevékenységből származó jövedelem adókötelezettjeinek átalányadózásával kapcsolatos közelebbi feltételekről, mércékről és elemektről szóló rendelet módosításairól és változásairól

Az önálló tevékenységből származó jövedelem adókötelezettjei átalányadózásának közelebbi feltételeiről, mércéiről és elemeiről szóló rendelet módosításairól és változásairól szóló rendelet az SZK Hivatalos Közlönyének 119/2013-as számában jelent meg és 2014. január elsejétől alkalmazzák.

A továbbiakban ismertetjük a 2014. január elsejétől alkalmazott legfontosabb változásokat és módosításokat.

1) Az átalányadózás kérelmezése (igénylése) alkalmával nem kell felsorolni az üzlet felszereltségére és az alkalmazott családtagok számára vonatkozó adatokat.

2) A vállalkozókat a nyereségesség (szerbül: profitabilnost) és a változások mértékének kritériumai, illetve a tevékenységek fajtája alapján öt csoportba sorolják.Az átalányadózási összeg magasságának meghatározásakor kiindulópontul, illetve alapul szolgál a viszonyítás a köztársaságban, a községben, illetve városi községeket nem alapított városokban előző évben megvalósított egy főre jutó havi kereseti átlag csoportonkénti százaléka 25 % és 165 % között (a legmagasabb százalékarány azokra a vállalkozókra vonatkozik, akik autóbuszokkal utasszállítást végeznek).

  • az első csoportba (az átalányadózás alapjának meghatározásakor/megállapításakor az előírt 25 %-a az előző évi átlagkeresetnek) a módosítások szerint besorolták a cukorkakészítőket (szerbül:bombondžije) is;
  • a második csoportba (az átalányadózás alapjának megállapításakor előírt százalék az előző évi átlagkereset 50 %), a módosítások és változások alapján besorolták a fodrászokat (kizárólag a férfifodrászokat), míg törölték a szőlő- és gyümölcsfaoltványok, egyéb csemeték termelőit;
  • a harmadik csoportba (az átalányadózás megállapításakor előírt százalék itt az előző évi átlagkereset 75 %) a módosítások és változások következtében besorolták a férfi és női fodrászokat, törölték viszont a gépkocsiszerelőket, autóbádogosokat, autóvillanyszerelőket, gumijavítókat és hasonlókat, továbbá azokat a vállalkozókat, akik reklám- és propagandaszolgáltatásokat végeznek. A törölt vállalkozóka esetében megszüntetik az átalányadózást, így kötelesek könyvelést vezetni és nyereségüket önálló tevékenység végzéséből származó adózó jövedelemként meghatározni;
  • a negyedik csoportból (az előző évi átlageresetnek itt 140 % az előírt aránya) a változások nyomán törölték az autómosodákat. A törölt vállalkozók elveszítik az átalányadózói státust, kötelesek könyvelést vezetni és az önálló tevékenység végzéséből származó jövedelemre meghatározni/megállapítani az adót;
  • az ötödik csoportba (az előírt arány 120 %) a rendelet módosítása értelmében besorolták az ügyvédeket is;
  • a hatodik csoportot ezekkel a módosításokkal törölték.

Ezeknek a módosításoknak a következtében megváltozott a kiindulási alap is az átalányadó összegének megállapításánál, százalékokban előírva, a havi átlagkereset viszonylatában:

  • a negyedik csoportba sorolt vállalkozók esetében 150 %-ról 140 %-ra,
  • az ötödik csoportba sorolt vállalkozóknál pedig 105 %-ról 120 %-ra.

3) A rendelet módosításaival és változásaival megváltoztak és módosultak azok az elemek is, amelyek az átalányjövedelem megállapítására szolgálnak, éspedig:

  • attól a helytől függően, ahol az üzlet található, a kiindulási alap korrigálódik mínusz 20 %-tól plusz 50 %-ig, az üzlethelyiségeken kívüli kereskedelmi tevékenység esetén pedig a kiindulási alap 40 %-al csökken;
  • törölték az üzlet felszereltsége szerinti kiindulási alap korrekciójára vonatkozó rendelkezést;
  • törölték a vállalkozó angazsált családtagjainak számára vonatkozó rendelkezést;
  • módosult a rendelet azzal az elemmel is, amely szerint korrigálható a kiindulási alap az átalányjövedelem megállapításánál a vállalkozó hosszabb távolléte idejére másállapotos nő betegszabadsága, szülési szabadság, gyermekápolás miatti távolmaradás, külön gyermekápolás miatti hiányzás esetén, amelyek hatással vannak a gazdálkodás hatékonyságára – mínusz 15 %-ig.

Azok a vállalkozók, akik a rendelet módosításai és változásai nyomán elveszítették átalányadózói státusukat, és akik az önálló tevékenységből származó jövedelmük után önadóztatással, tényleges jövedelmük alapján adóznak, kötelesek könyvelést vezetni, egyszerű, vagy kettős könnyvitel formájában, amiről önállóan döntenek. Ezek a vállalkozók kötelesek az illetékes adóhatóságnál 2014. január 31-ig a PPDG - 1 űrlapon adóvallomást benyújtani.

Olvasói hozzászólások

Ehhez a bejegyzéshez még senki nem szólt hozzá. Legyen Ön az első aki megosztja véleményét!

Új hozzászólás

Biztonsági kód<span></span>