A 2013-as esztendei évi szabadságok első felének az év végéig történő kihasználása törvényes kötelezettség

A Vállalkozói Tájékoztató 2012 októberi 1. számában írtunk a foglalkoztatottnak az évi szabadság első részével kapcsolatos jogairól és kötelezettségeiről, míg a 2013. februári 1. számban feldolgoztuk az évi szabadság időtartama meghatározásának mércéit, példát is mellékelve az évi szabadságról szóló határozat/végzés formájában. Ebben a szövegben további indoklást nyújtunk arra vonatkozóan, hogyan és hány részletben használható ki az évi szabadság, mégpedig a munkáról szóló törvény rendelkezései alapján (Az SZK Hivatalos Közlönye, 24/5, 61/5, 54/9 és 32/13. szám).

A törvény 73-ik szakaszából következően a munkaadó köteles a naptári év folyamán a munkavállaló számára biztosítani évi szabadsága első részének kihasználását, mégpedig legalább három munkahét időtartamáig egy részben (folyamatosan), a második részt pedig legkésőbb a következő év június 30-ig köteles kiadni. Az évi szabadság kihasználásának időpontjáról a munkaadó dönt, miután előzőleg konzultált a munkavállalóval (a törvény 75-ik szakaszának 1. bekezdése).

Kivételesen, a foglalkoztatott (dolgozó, munkavállaló) kérésére és a munkával kapcsolatos szükségletek függvényében a munkaadó olyan döntést is hozhat, hogy a munkavállaló évi szabadságának első részét legkevesebb két munkahéten használja ki, megszakítás nélkül, a fennmaradt részt pedig a naptári év végéig, összhangban a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet konvenciójának (szerbül: Konvencija MOR) a fizetett évi szabadságokról szóló 132-ik szakaszával. A foglalkoztatott számára ugyanígy biztosítani kell évi szabadsága második részének folyamatos, egy részben történő kihasználását, csupán kivételesen, a dolgozó kérésére a több részletben való szabadságolást.

A fenti állásfoglalást a Munkaügyi, Foglalkoztatási és Szociálpolitikai Minisztérium 2013. január 15-ei, 011-00-413/2012-02 számú véleményezésével összhangban idéztük.

Az ettől a szabálytól való bizonyos eltérések a következők:

  1. Az a foglalkoztatott, aki jogosult az évi szabadság kihasználására, de nem élt ezzel a jogával az adott naptári évben, mert hiányzott a munkahelyéről szülési szabadság, gyermekápolás, vagy különleges gyermekápolás miatt, jogosult arra, hogy ezt a szabadságát a következő év június 30-ig használja ki;
  2. Az a foglalkoztatott, aki a naptári évben megkezdte évi szabadságának kihasználását, majd a három hét letelte előtt megszakította azt betegség miatt, amely a naptári év végéig tart, jogosult arra, hogy ezt a szabadságát a következő év június 30-ig kihasználja;
  3. Az a foglalkoztatott, aki először lépett munkába és a 2013-as esztendőben még nincs megszakítás nélküli hat hónapi munkaviszonya, a 2013-as évben jogot szerez arra, hogy megfelelő, arányos számú napot évi szabadságon töltsön, azaz jogosult a 2013-as esztendőben ledolgozott minden hónap tizenkettedére évi szabadság formájában;
  4. Ugyanígy, az a dolgozó, aki meghatározott időre szóló munkaviszonyt létesített, és nincs megszakítás nélkül ledolgozott hat hónapja a 2013-as esztendőben, arányos számú napig tartó évi szabadságra jogosult 2013 végéig. Az évi szabadság arányos számó napjait a következőképpen számolják ki: a teljes évi szabadság napjainak száma: 12 = __ x azoknak a hónapoknak a száma, amelyekre munkaviszonyt létesített = __.

Olvasói hozzászólások

Ehhez a bejegyzéshez még senki nem szólt hozzá. Legyen Ön az első aki megosztja véleményét!

Új hozzászólás

Biztonsági kód<span></span>