A számlakeret alkalmazása

A számlakeret a gazdasági társaságok, szövetkezetek és vállalkozók esetében

A számvevőségről szóló törvény 13-ik szakaszával összhangban a jogi személyek és a vállalkozók az üzletmenetben jelentkező változásokat a számlakeretben előírt számlákon könyvelik.

A számlakeretről és a számlakeretben szereplő számlák tartalmáról szóló szabályzat a gazdasági társaságok, szövetkezetek és vállalkozók esetében az SZK Hivatalos Közlönyének 118/13-as számában, 2013. december 30-án jelent meg.

Ez a szabályzat 2014. január 1-én lépett hatályba.

 Kivételt képeznek azok a jogi személyek, amelyek üzleti (gazdálkodási) éve nem esik egybe a naptári évvel, és amely esztendő 2014. december 31-e lőtt befejeződik, erre az üzleti évre a számlakeretről és a számlakeretben szereplő számlák tartalmáról szóló, a gazdasági társaságokra, szövetkezetekre, egyéb jogi személyekre és vállalkozókra vonatkozó szabályzatot alkalmazzák (az SZK Hivatalos Közlönye, 114/06, 119/08, 9/09, 4/10, 3/11 és 101/12-es szám).

Ennek a szabályzatnak a rendelkezései azokra a jogi személyekre vonatkoznak, amelyek alkalmazzák a nemzetközi számvevőségi/számviteli szabványokat, illetve a pénzügyi jelentések nemzetközi szabványait (szerbül: MSFI), azokra a jogi személyekre, amelyek a kis- és közepes jogi személyekre vonatkozó, pénzügyi jelentésekkel kapcsolatos nemzetközi szabványokat alkalmazzák (szerbül: MSFI za MSP), valamint a mikro jogi személyekre, a törvénnyel összhangban.

Szerves része a számlakeretről szóló szabályzatnak az átkönyvelés összehasonlító áttekintése (kimutatása) az előző számlakeret számláiról az új számlakeret számláira.

Az előírások értelmében a számlakeretről és a számlakeretben szereplő számlák tartalmáról szóló szabályzatot a gazdasági társaságok, szövetkezetek és vállalkozók vonatkozásában 2014. január 1-től alkalmazzák. Szükséges az átkönyvelés elvégzése az új számlákra az év folyamán, nem pedig a 2014-es esztendő végén. Az adatok kimutatása a pénzügyi jelentések új űrlapjain a 2014-es évre vonatkozóan kerül alkalmazásra az évi pénzügyi jelentések összeállításánál.

A pénzügyi jelentések elkészítése (összeállítása) során a felszámolási és csődeljárás kezdetének, illetve lezárásának napján, valamint azokban az esetekben, amikor ezek az eljárások folynak, ugyancsak el kell készíteni az évi pénzügyi jelentéseket, és a jogi személyek, illetve vállalkozók alkalmazzák az új szabályzat rendelkezéseit, azzal, hogy a csődtömeg részét képező vagyon értékelése a várható értékesítés összegének magasságában történik, összhangban azokkal az előírásokkal, amelyek a jogi személyekre vonatkozó csődeljárást, illetve felszámolási eljárást szabályozzák.

A számlakeret egyéb jogi személyek esetében

A számlakeretről és a számlakeretben szereplő számlák tartalmáról szóló szabályzat egyéb jogi személyek vonatkozásában, amely az SZK Hivatalos Közlönyének 24/14-es számában 2014. február 28-án jelent meg, és nyolc nappal az SZK Hivatalos Közlönyében való megjelenést követően lépett hatályba.

Szerves részét képezi a számlakeretről szóló szabályzatnak az átkönyvelés összehasonlító áttekintése (összevetése) is, az előző számlakeret számláiról az új számlakeret számláira.

Olvasói hozzászólások

Ehhez a bejegyzéshez még senki nem szólt hozzá. Legyen Ön az első aki megosztja véleményét!

Új hozzászólás

Biztonsági kód<span></span>