A 2013-ra vonatkozó pénzügyi jelentések beadása és bejegyzése

A jogi személyek és vállalkozók a 2013-as évre vonatkozó pénzügyi jelentéseket 2014. február 28-ig kötelesek eljuttatni a Gazdasági Nyilvántartási Ügynökséghez (szerbül: Agencija za privredne registre). Ezt a számvevőségről szóló törvény átmeneti és záró-rendelkezéseinek 52-ik szakasza írja elő.

A jogi személyek kötelesek az adóhatósághoz (szerbül: Poreska uprava) eljuttatni az adóbevallást, az adómérleget és más dokumentációt, amelyet az illetékes szervek az adóeljárásról és adónyilvántartásról szóló előírásokkal összhangban megkövetelnek, mégpedig 2014. június 29-ig, azaz a szóban forgó adóbevallás tárgyát képező időszak leteltét követő 180 napon belül.

A vállalkozók, akik kettős könyvelést vezetnek, és azok a vállalkozók, akik egyszerű könyvvitelt alkalmaznak, az adóbevallást és az adómérleget az adóhatósághoz 2014. március 15-ig kötelesek eljuttatni.

A rendes évi és konszolidált jelentéseket a gazdasági nyilvántartási ügynökséghez két módon lehet eljuttatni: írásos formában, papíralapon, vagy az ügynökség külön applikációjának alkalmazásával az interneten a web service közvetítésével, azzal, hogy egy példányt az applikációból kinyomtatva írásos formában is át kell adni. Az interneten, a web service közvetítésével eljuttatott pénzügyi jelentéseket azzal a nappal tekinthetjük átadottnak, amikor az ügynökséghez beérkezik az írásos példány.

Minden adókötelezett, illetve adóalany a pénzügyi jelentés mellett köteles eljuttatni az ügynökséghez a „Zahtev za registraciju finansijskih izveštaja” elnevezésű kitöltött nyomtatványt. Ez a pénzügyi jelentés nyilvántartásba vételének igényléséről szóló űrlap tartalmaz egy tájékoztatót is a jogi személy nagyságáról, méretéről, illetve ennek alapján történő besorolásáról.

A pénzügyi jelentésekhez mellékelni kell az átadáskor: a pénzügyi jelentések bejegyzésének illetéke befizetéséről szóló bizonylatot, OP nyomtatványon, illetve űrlapon (szerbük: OP Obrazac) a törvényes képviselő hitelesített aláírását, és a már említett „Zahtev za registraciju finansijskih izveštaja” elnevezésű űrlapot, illetve nyomtatványt.

A pénzügyi jelentések nyilvántartásba vételéről az ügynökség kiadja a rendes évi és konszolidált pénzügyi jelentések nyilvántartásba vételére vonatkozó bizonylatot.

A gazdasági nyilvántartási ügynökség a pénzügyi jelentések nyilvántartása (szerbül: Registar finansijskih izveštaja)elnevezésű oldalain közzéteszi azokat az információkat, amelyek lehetővé teszik a pénzügyi jelentések átvétele és feldolgozásának folyamata, a pénzügyi jelentések nyilvántartásba vétele, az adókötelezett nagyságának verifikálása/hitelesítése, valamint a pénzügyi jelentésekben szereplő alapvető adatok követését, figyelemmel kísérését.

Azok a vállalkozók, akik 2013-ban az egyszerű könyvvitelről áttértek a kettős könyvelésre, erről a változásról kötelesek írásban tájékoztatni az ügynökséget. Ennek az értesítésnek legkésőbb 60 nappal a pénzügyi jelentés elkészítésének határideje előtt meg kell érkeznie az ügynökséghez.

A korlátolt felelősségű társaságok az évi pénzügyi jelentést, és az egyéb jelentéseket és beszámolókat is a társaság évi közgyűlésén fogadják el, amelyet legkésőbb a gazdálkodási év befejezésétől, azaz lezárásától számított hat hónapon belül, tehát a 2013-ra vonatkozó jelentés esetében 2014. június 30-ig kell megtartani.

Olvasói hozzászólások

Ehhez a bejegyzéshez még senki nem szólt hozzá. Legyen Ön az első aki megosztja véleményét!

Új hozzászólás

Biztonsági kód<span></span>